szerzői jog

Nagyobb figyelmet kap az új német kormánynál az internet

A CDU és FDP új koalíciós szerződésnek fontosabb, témáinkat érintő pontjai:
* Internetes rendőrőrsök és az online bűncselekményekre szakosodott ügyészségek hálózata, valamint erősítenék a nemzetközi együttműködéseket.
* Megalkotnának továbbá egy kifejezetten az internetes művekre vonatkozó új szerzői jogi törvényt.
* Önszabályozás, a fájlcserélést nem üldöznék.
* Az eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeznének gyerekek és a fiatalok online védelmére.
* A Szövetségi Információstechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) a jövőben egyfajta központi kiberbiztonsági intézmény lenne és növelnék a lehetőségeit, hogy a jövőben eredményesen háríthassa el az országot vagy annak kritikus infrastruktúráit fenyegető IT-támadásokat.
* Új e-kormányzati törvény megalkotása.
* Kiépítenék a De-mail szövetségi e-mail rendszert és a folytatnák az elektronikus személyi igazolvány, illetve útlevél programot.
* Nyílt szabványok, nyílt-forráskódú szoftverek támogatása.

Forrás:
Nagyobb figyelmet kap az új német kormánynál az internet
SG.hu, 2009. október 30.

Tervdokumentációk nyilvánossága

"Critical Mass szervezői a következő kérdéssel fordultak a TASZ-hoz: egy (ön)kormányzati portálon megjeleníthető-e minden további nélkül egy pályázat teljes tervdokumentációja. Illetve a kérdés úgy is feltehető, hogy milyen feltételekkel tehető ez meg?