Az e-kormányzat mérése a közpolitika alakítói számára

Az e-kormányzati politika fókusza elmozdult a puszta hatékonyságról a hatékonyságra és hatásosságra. A tanulmány megvizsgálja az e-kormányzati politika alakításának jelenét és jövőbeli fejlődését, valamint a mérés és hatáselemzés meghatározó szerepét benne. A hatékonyság és hatásosság felé történő elmozdulás együtt jár a mérés tárgyának megváltozásával. Az e-kormányzati kezdeményezések ráfordításainak és hozadékainak vizsgálata része lesz egy szélesebb összefüggésnek, ahol azt is mérik, hogy milyen értéket jelent mindez, milyen hasznot hoz a társadalom számára.

A cikk a jövendő e-kormányzati mérési irányzatokat is áttekinti. Ezek azzal függenek össze, hogy a szerző szerint vélelmezetten, a közpolitikai célok meghatározása (és a velük összefüggő mérési feladatok) a központi kormányzattól átkerülnek a helyi önkormányzatokhoz és a tényleges tevékenységet végző szakemberekhez. Ezt a gondolatmenetet továbbgondolva az is valószínűnek tűnik, hogy maguk az állampolgárok is be lesznek vonva a politikai célok meghatározásába és a mérésbe, összefüggésben a közszektor szolgáltatásainak használatával. Ez az új megközelítés a helyi célok megvalósításnak eredményességét web 2.0-es eszközökkel fogja mérni valószínűleg. Az ilyen helyi, kisméretű megközelítés egyik jótékony hatása az, hogy a visszajelzés közvetlen és valós időben történik, nem kell hosszasan várni az eredményekre.

Forrás:
eGovernment measurement for policy makers
Jeremy Millard
European Journal of ePractice, 4. szám, 2008. augusztus 27.
pdf, 184 kb,

Trackback URL for this post:

http://magyary.hu/trackback/670